©Dronandy - stock.adobe.com

Budapest megújult vasúti átkelője

A Budapest szívében épülő új vasúti hidak mageba hídsarukkal és dilatációkkal rendelkeznek.

Budapest egyik fontos közlekedési csomópontját a Dunán áthaladó Rákóczi híd és a közvetlenül mellette található három rácsos vasúti híd alkotja. A három vasúti hídszerkezet együtt Déli összekötő vasúti hídként is ismerik, amelyen a főváros és az ország legnagyobb vasúti forgalma bonyolódik le. A  Rákóczi hidat 2015-ben a mageba már ellátta TENSA®POLYFLEX®ADVANCED rugalmas öntött dilatációival, a mellette lévő két régi vasúti hídszerkezet felújítása pedig jelenleg is zajlik. A most elkészülő harmadik hídszerkezet mellett a már megépült másik két híd is RESTON® SPHERICAL hídsarukon nyugszik.

A 2020-ban elkezdődött hídfelújítási munkálatok során a két régi híd felépítményét lebontották, és azok meglévő pilléreire új acél felépítmények kerültek amelyekhez a pillérek kialakításának módosítására is szükség volt. A már meglévő két hidat egy harmadikkal bővítették a vasúti kapacitás növelése érdekében. Ennek próbaterheléses vizsgálata az év elején történt meg. A három vasúti hídszerkezethez összesen 42 darab RESTON® SPHERICAL hídsaru került legyártásra, 14 darab hídszerkezetenként. A saruk 15 500 kN függőleges teherbírással, és a megszokottól eltérően „upside-down” kialakítással rendelkeznek, amely lehetővé teszi a terhelések hatékonyabb átvitelét a felépítmény és az alépítmény között. A saruk a mageba magyarországi gyártóüzemében kerültek legyártásra, ahol minden hídsaruba két erőmérő érzékelő is beszerelésre került a jövőben történő ellenőrzési és karbantartási munkálatok megkönnyítése érdekében. A szenzorok közül az egyik mint biztosági tartalék szolgál a mérések folytonosságának biztosítása érdekében. A megfelelő működés érdekében sarukba szerelt összes érzékelőt tesztelték és kalibrálták mielőtt azok elhagyták volna a magyarországi gyártóüzemet. Végül a tervezési, gyártási és tesztelési munkálatok befejezését követően a mageba a hídsarukat az építés helyszínére szállíttatta és beszerelte a hídszerkezetekbe. A beszerelési munkálatok során 57 elmozdulást mérő szenzor elhelyezésére is sor került, amelyeket az új hídsaruk közelében telepítettek. A szenzorok a beépített hídsaruk hossz- és keresztirányú mozgásainak nyomon követésére szolgálnak.

Ez a vasúti hídfelújítási projekt nem az első Magyarországon amelyben a mageba az elmúlt évek során sikeresen részt vett. Egyik legutóbbi hasonló projektünk a Kiskörei Tisza híd, amelybe 2018-ban TENSA®FINGER konzolos fésűs dilatációkat gyártottunk és szereltünk be. Legyen szó hídsarukról vagy dilatációkról, közúti vagy vasúti hidakról, vállalatunk rendelkezik a megfelelő tapasztaltokkal, hogy minden igénynek megfeleljen, legyen a projekt a fővárosa szívében vagy bárhol máshol az országban.

Tervező iroda: Főmterv Zrt., MSC Kft. and Speciálterv Kft.
Kivitelező: Duna Aszfalt Kft.
Üzemeltető: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A Rákóczi híd és a mellette lévő Déli összekötő vasúti híd Budapest belvárosában

(© Magyar Építők)

Az egyik felújított vasúti híd próbaterhelése

(© Magyar Építők)

A beépített RESTON®SHERICAL hídsaruk gyártása a mageba magyarországi gyártóüzemében történt

Egy RESTON®SPHERICAL hídsaru tesztelése a gyártás után

Elmozdulást mérő szenzor beszerelése az egyik hídsaru közelében